Június 11-én, első alkalommal szervezték meg a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált. A teljes Kárpát-medencét felölelő rendezvény célul tűzte ki, hogy bemutassa az immár öt éve működő Csoóri Sándor Program eredményeit. A népművészeti közösségek egynapos Kárpát-medencei ünnepén a program által támogatottak léptek fel összesen húszezer közreműködővel, harminc helyszínen, Körmendtől Lentin át egészen Csíkszeredáig. A Lenti városban zajlott programot a projekt támogatottjaként a Kerka Táncegyüttes szervezte a Martin György Néptáncszövetség segítségével. A Csoóri Sándor Programban idén közel 2 milliárd forintot különítettek el a folklór szereplőinek támogatására. Az érintettek pályázhattak szakmai képzéseken, rendezvényeken való részvétel költségeire, útiköltségre, népviseletek beszerzésére, javíttatásra, valamint kis értékű eszközök beszerzésére is.